Bejegyzések

Kínzó kérdés a fogászati kezelés után: a fájdalom - 2. rész Mi fájhat gyökérkezelés után?

Kép
Belevágva a közepébe: pont nemrég történt meg velem, hogy egy gyökérkezelés után pár napig nyugton volt a fogam – aztán elkezdett fájni. Meglehetősen bosszantó jelenségről beszélünk, hiszen egy ilyen procedúra után az a minimum, hogy a fájdalom alábbhagy, a fog meggyógyul – legalábbis ezt várnánk. Ez azonban nem mindig van így. Miért fájhat a fogunk gyökérkezelés után? 1.       Az első, és a leginkább könnyen kezelhető eset az, amikor a kezelés utáni pár napig tartó, enyhe, és múló fájdalomról van szó. Ebben az esetben azért érezzük ezt a fájdalmat, mert egy meglehetősen nagy beavatkozás történt a fogunk gyökerénél, a fog „felbolydult”. Egészen addig, amíg le nem csillapodik a terület, a kezelés után érezhető ez a tompa, enyhülő nyomás. Ezzel gyakorlatilag nincs is sok teendőnk, egészen egyszerűen türelmesnek kell lennünk, vagy, ha nagyon nem bírjuk elviselni, bevehetünk természetesen fájdalomcsillapítót. Az is előfordulhat, hogy az orvosunk még kiegészítésképpen gyulladáscsökkentőt, s

Gyökértömött fog – miért kell néha megismételni a gyökérkezelést

Kép
Nem szeretünk arra gondolni, hogy bizony a gyökérkezelés nem mindig sikeres. Ez a módszer amúgy is meglehetősen sokszor félelemmel tölt el minket, hiszen a régebbi gyökérkezelés eink jutnak eszünkbe. Ma már azonban koránt sem azokkal a feltételekkel találkozunk, ha erről a folyamatról van szó. Miért lehet egy gyökértömött fog fogászati góc? Előfordulhat, hogy egy régebbi gyökérkezelés eredménye nem tökéletes. Ezalatt alapvetően két dolgot érthetünk: rövid a tömés, azaz nem terjed ki a gyökércsatorna teljes hosszára, nem ér a gyökércsúcsig, illetve, hogy nem lettek tökéletesen fertőtlenítve a gyökércsatornák a kezeléskor. Az is lehetséges, hogy nem okoz semmilyen gondot a páciensnek a gyökértömött fog – de jó, ha tudjuk, hogy egy nem tökéletes gyökérkezelés a fent felsoroltak miatt fogászati góc lehet. Mit lehet tenni egy nem tökéletesen gyökértömött fog esetében? Ha a diagnózis igazolja, hogy a gyökértömés nem megfelelően lett elkészítve, akkor a gyökérkezelés revíziójára / újragyöké

Miért pont nyáron durran be a bölcsességfogam? Nyári fogparáinkból

Kép
Az is egy jó kérdés, hogy vajon miért pont azt a fogunkat hívják bölcsességfognak, amivel csak a baj van állandóan – de ezt most itt nem fejtjük ki. Arra viszont kísérletet teszünk, hogy megmagyarázzuk a nyári fogfájás ok hátterét. És persze szó esik a bölcsességfogról is, mégpedig fiatal korban. Ha nincs más dolgom, fájni fog a fogam? Ez meglehetősen banálisan hangzik, de nem is olyan ördögtől való gondolat. Már ha átgondoljuk a helyzetet: nyár van, lelassulunk, pihenünk, nincs se munka, se tanulás, amin minden nap pöröghetünk (tételezzük fel, hogy szép hosszú szabadságunk van). Ilyenkor teljesen természetes, hogy olyan jelenségekre is tudunk figyelni, amik máskor talán elkerülték a figyelmünket. Ilyen például a fogfájás. Legyen az sima fogérzékenység, vagy egyre erősödő fájdalom, a fogak nagy szeretettel jeleznek be az évnek ebben az időszakában. Ennek pedig kétségtelenül lelki oka is van. Fagylalt, jeges limonádé és a többiek Mondanunk sem kell, hogy a forróságban mennyire jólesik

Érzékeny a fogam – a hidegre és a melegre is! Milyen érzékenység mit is jelent pontosan a fogainknál?

Kép
A fog az egyik legérzékenyebb „műszer” a szervezetünkben. Jelez ugyanis, mégpedig meglehetősen pontosan, akkor, amikor valami gond van. Persze mi kevéssé örülünk a jelzésnek. Sőt, inkább megijedünk, ha a fogunk érzékennyé válik. Ráadásul mást jelezhet az, ha a hidegre , és megint mást, ha melegre érzékeny a fogunk . Nézzük először külön-külön! Mit jelent az, ha a fogunk a hidegre érzékennyé válik? Ha egy hideg ital, vagy egy fagylalt elfogyasztása során éles fájdalmat érzünk – akkor ez az érzés úgy támad le minket, mint derült égből a villámcsapás. A hidegérzékenység azonban sok mindent jelenthet, de ami nagyon fontos: ne vegyük félvállról! -          Előfordulhat, hogy a fog kisebb mértékű szuvasodása áll a háttérben vagy egy nagyobb fognyaki kopás. Ilyen probléma még viszonylag könnyen és gyorsan kezelhető egy tömés segítségével. Az ilyenkor fellépő fájdalom lehet mérsékelt is, és könnyebben elmúlik. Pláne, ha segítünk azzal, hogy minél hamarabb felkeressük a fogorvosunkat! -     

SÜRGŐS „fog-esetek”: Mit tegyek, ha letört a fogam?

Kép
Nem tudom, hogy kivel történt már meg, de akivel igen, biztosan nem fogja elfelejteni azt, ha letörik a foga. Főleg akkor nem, ha frontban lévő fogról van szó – ez történt egy nagyon kedves barátnőmmel is. Az eset már régebben történt, de rémálmainkban se jöjjön elő: a két első metszőfog közül az egyik már egy ideje tömve volt - és egy kicsit keményebb karácsonyi süteménynek megadta magát. Mondanom sem kell, hogy mennyire volt ez éles helyzet – ráadásul ugye karácsonykor. Na de mikor törhet még le a fogunk? Nemcsak egy rossz ráharapás következménye lehet azonban a fent leírt eset, elég gyakran balesetek következtében törik le egy fog . Az is előfordulhat, hogy sportolás közben sérül és törik le valakinek a foga. Nagyon lényeges megemlíteni, hogy nagyban függhet a fog sérülésének a mértéke attól, hogy mennyire volt egészséges vagy éppen szuvas az adott fog. Értelemszerűen ugyanis egy már szuvasodó fog sokkal kevésbé ellenálló, mint egy teljesen ép. Persze egy kifejezetten erős behatás –

Fáj a fogam – az édestől

Kép
Annyi mindenre lehet érzékeny a fogunk! Ez persze amúgy se jó hír, ráadásul a különböző érzékenységek egymástól merőben eltérő problémákat jeleznek. Az édesre érzékeny fog például általában szuvasodást jelez. Ebben az esetben tehát mindenképpen kezelni kell a fogat. Előfordulhat az is, hogy egy páciens arra panaszkodik, hogy a gyökérkezelt foga érzékeny az édesre. Vajon ez lehetséges? Biztosan állíthatjuk, hogy egy jól gyökérkezelt fog nem lehet édesre érzékeny – a mellette lévő fog azonban igen. Ha a gyökérkezelt fogunk egyik gyökércsatornája nincs mondjuk felderítve és kezelve, vagy adott esetben nem lett jól kezelve, akkor sajnos előfordulhat az érzékenység. Általában gyökérkezelt fog nem ad választ idegi ingerre, mert nincs benne ideg( hideg-meleg-édes-savanyú…) inkább lüktet vagy ráharapásra fáj hiszen ilyenkor a gyökérhártya azaz a csont fáj.  De nézzük meg ezt a témát közelebbről! A gyökérkezelt fog érzékenysége – létezik ez? Alapvetően az igazság az, hogy – amint már említettü

Amiről inkább nem beszélnénk, de muszáj – a kellemetlen lehelet és okai

Kép
Biztosan sokunknak ismerős a szituáció: egy ismerősünk nagy lelkesedéssel mesél nekünk valamit, közelebb hajol hozzánk, ahogy gesztikulál – mi pedig legszívesebben elfutnánk, de legalábbis elfordítanánk a fejünket. Ha tehetnénk, ugye.  Mert mi is történt itt? Annyi, hogy megcsap minket egy ember kellemetlen lehelete, vagy közismertebb nevén, szájszaga (igen, ez valóban még rosszabbul hangzik). A helyzet drámaibb nemigen lehetne, hiszen több, mint közismert, hogy ebben a helyzetben a lehető legkevesebben mernek bármit is mondani, vagy tenni.  Pedig nem biztos, hogy rosszat teszünk azzal, ha ilyenkor szólunk - sőt, inkább segítünk, és nem is keveset. A kellemetlen lehelet okai ugyanis sokfélék lehetnek – és fontos rájuk odafigyelni. Mik is lehetnek pontosan a leginkább jellemző okai a rossz lehelet kialakulásának? 4+1 olyan okot fontos megjegyezni, melyek ilyenkor szerepet játszhatnak: 1. A szájban lévő baktériumok kifejezetten aktív életet élnek, a fogainkon, nyelvünkön is ott vannak, é

Ezt kell tenned, hogy megvédd a gyermeked fogait – kisokos a barázdazárásról

Kép
Kicsit talán félelmetesnek tűnhet, de a gyerekfogászat egyik leginkább elterjedt és meglehetősen fontos preventív szerepet betöltő módszere a barázdazárás. Lássuk csak, mik azok az alapvető dolgok, amiket tudnunk kell erről a módszerről. Pontosan mit is jelent az, hogy barázdazárás? Ez a módszer a gyerekkori fogszuvasodás megakadályozására szolgál. Nem meglepő módon a barázdazárás technikáját jellemzően a mélyen barázdált fogaknál alkalmazzák, így a kisőrlő és nagyőrlő fogaknál. Azért ezek a fogak lesznek a fő célpontjai ennek a módszernek, mert ezeknél jellemző a mély barázdáltság. Így pedig az a veszély áll fenn, hogy a barázdákban ott maradnak a baktériumok – hiszen azok tisztítása nagyon nehéz precízen, szinte csaknem lehetetlen. Ennek oka egészen prózai: az esetek többségében jóval keskenyebbek is lehetnek, mint egy fogkefe sörtéje. Így aztán fennáll a fogszuvasodás veszélye – és mi lehetne kellemetlenebb gyerekkorban, mint a szuvasodó fog? Milyen fogaknál alkalmazható és milyen é

A jövő már a fogaidnál elkezdődik – mit kell tudni a digitális mosoly tervezésről?

Kép
Ha már minden digitális – márpedig mondhatjuk, hogy ez így van – miért pont a fogászati tervezés lenne a kivétel? Persze, hogy nem az, sőt, ez a terület öles léptekkel fejlődött az elmúlt években is. Ahogy a technológia, a fogászati tudomány szinte már előttünk jár – úgy a tervezés is pontosabb és nem utolsó sorban, sokkal látványosabb lett. Mik tehát a digitális mosoly tervezés lépései? A fotódokumentáció elkészítése Ebben az esetben alapvetően kétféle dokumentáció készül: egyrészt a fogak és a szájüreg állapotát pontosan megmutató röntgenfelvételek sorozata (akár), másfelől pedig a száj aktuális állapotát megmutató digitális kép vagy képek. Ezek azok, amelyek a folyamatban segíteni fognak. A röntgenfelvételek nagyon fontosak, hiszen a fogak aktuális egészségügyi állapotát, a pontos anatómiai helyzetet mutatják meg, míg a digitális képek pedig az éppen jellemző „külcsín” apró részleteit tárják a szakember elé.  Természetesen a fotózás és a röntgenfelvételek készítése is teljesen fájd

Gyökértömött fog – miért kell néha megismételni a gyökérkezelést?

Kép
Nem szeretünk arra gondolni, hogy bizony a gyökérkezelés nem mindig sikeres. Ez a módszer amúgy is meglehetősen sokszor félelemmel tölt el minket, hiszen a régebbi gyökérkezeléseink jutnak eszünkbe. Ma már azonban koránt sem azokkal a feltételekkel találkozunk, ha erről a folyamatról van szó. Miért lehet egy gyökértömött fog fogászati góc? Előfordulhat, hogy egy régebbi gyökérkezelés eredménye nem tökéletes. Ezalatt alapvetően két dolgot érthetünk: rövid a tömés, azaz nem terjed ki a gyökércsatorna teljes hosszára, nem ér a gyökércsúcsig, illetve, hogy nem lettek tökéletesen fertőtlenítve a gyökércsatornák a kezeléskor. Az is lehetséges, hogy nem okoz semmilyen gondot a páciensnek a gyökértömött fog – de jó, ha tudjuk, hogy egy nem tökéletes gyökérkezelés a fent felsoroltak miatt fogászati góc lehet. Mit lehet tenni egy nem tökéletesen gyökértömött fog esetében? Ha a diagnózis igazolja, hogy a gyökértömés nem megfelelően lett elkészítve, akkor a gyökérkezelés revíziójára, azaz újra