A jövő már a fogaidnál elkezdődik – mit kell tudni a digitális mosoly tervezésről?

Ha már minden digitális – márpedig mondhatjuk, hogy ez így van – miért pont a fogászati tervezés lenne a kivétel?

Persze, hogy nem az, sőt, ez a terület öles léptekkel fejlődött az elmúlt években is. Ahogy a technológia, a fogászati tudomány szinte már előttünk jár – úgy a tervezés is pontosabb és nem utolsó sorban, sokkal látványosabb lett.

Mik tehát a digitális mosoly tervezés lépései?

A fotódokumentáció elkészítése

Ebben az esetben alapvetően kétféle dokumentáció készül: egyrészt a fogak és a szájüreg állapotát pontosan megmutató röntgenfelvételek sorozata (akár), másfelől pedig a száj aktuális állapotát megmutató digitális kép vagy képek. Ezek azok, amelyek a folyamatban segíteni fognak.

A röntgenfelvételek nagyon fontosak, hiszen a fogak aktuális egészségügyi állapotát, a pontos anatómiai helyzetet mutatják meg, míg a digitális képek pedig az éppen jellemző „külcsín” apró részleteit tárják a szakember elé. 

Természetesen a fotózás és a röntgenfelvételek készítése is teljesen fájdalommentes. Ez lesz tehát a digitális mosoly tervezés első lépése.



Importálás a szoftverbe és tervezés

Az elkészült felvételeket speciális szoftverbe töltik fel, így lesz látható minden apró részlet a számítógép képernyőjén. Ezek után következik kétségtelenül az egyik legizgalmasabb rész: a meglévő fogsorból megtervezi a szakember az új, vágyott állapotot. A lehetőségek egész tárháza áll a rendelkezésre, hiszen a szoftver úgy lett kifejlesztve, hogy a fogak helyzete, színe, alakja is megváltoztatható. Egészen addig tervezhetünk és nyúlhatunk bele ebben a fázisban a munkálatokba, amíg meg nem kapjuk a vágyott mosolyt – amit a páciens is jóváhagy természetesen.

Modellezés a fogtechnikai laboratóriumban

Készen van tehát a terv – már csak meg kell valósítani azt. A fogtechnikus tökéletesen át tudja vinni a megadott adatokat egy modellre. A viaszmodellből így kialakuló fog forma aztán átkerül a fogszínű műanyag héjakra. Ezeket fogják aztán a természetes fogakra rápróbálni és rögzíteni, annak érdekében, hogy a lehető legpontosabb korrekciók elkészülhessenek. Ez lesz az úgynevezett mock-up, amit a páciensek napokig, de akár hetekig is viselhetnek, kipróbálhatnak. A hibázás lehetőségét tehát ennél a pontnál is minimalizálják a digitális mosoly tervezés folyamatában.

Nagyon fontos, hogy a páciens ebben a fázisban is láthatja, sőt látnia is kell a tervezett mosolyt, hiszen még itt is van arra lehetősége, hogy változtatást kérjen, ha valamit máshogy gondol, vagy szeretne. 

Új mosoly születik

Természetesen sokféle technikával kell számolnunk, amikor egy teljes fogsor átváltoztatása a cél. Amikor a digitális mosoly tervezésével végeztünk, kezdődhet maga a kivitelezés. Ilyenkor, a terveket pontosan követve a fogorvos sokféle technikát alkalmazhat: minimális invazív technikákat (például ilyen a recontouring, vagyis a fogak kontúrozásával, polírozásával járó technika, vagy a direkt felépítéses technika, ami például a torlódások helyreállítása, vagy a letört fogak éleinek helyreállítása) éppen úgy, mint nagyobb beavatkozásokat (ilyen például az indirekt héjak, koronák készítése). 

A munkálatokat mindig az dönti el, hogy milyen végeredményt szeretnénk, milyen tervet fogadott el a páciens. Természetesen senkit sem hagyunk magára – fogorvosaink a teljes folyamat alatt maximális figyelmet szentelnek a páciensnek.

Amiért érdemes ebbe belevágni…

Egy digitális mosoly tervezés projekt végeredményével szembesülni mindig nagy élmény – orvosnak és páciensnek egyaránt. A páciens nem kockáztat mert nem történik preparáció vagy csiszolás a fogakon -mégis látni fogja az elkészült tervet. Nincs csalódottság, hogy másra számított mert minden igényt még a beavatkozás előtt jelezni tud az orvosnak.   A kezeléssorozat végén jó látni a megújult mosolyt, és hallani az elégedett páciensek visszajelzéseit.

Ön is szeretne új mosolyt? Várjuk rendelőnkben!


Kérjen időpontot!


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gyökérkezelés a XXI. században? A neve: mikroszkópos gyökérkezelés

3D CBCT – és a biztonságos fogászat

Digitalizáció a fogorvoslásban - beszélgetés dr. Jeney Judit fogorvossal a mikroszkópos gyökérkezelés jeles képviselőjével