Ezt kell tenned, hogy megvédd a gyermeked fogait – kisokos a barázdazárásról

Kicsit talán félelmetesnek tűnhet, de a gyerekfogászat egyik leginkább elterjedt és meglehetősen fontos preventív szerepet betöltő módszere a barázdazárás. Lássuk csak, mik azok az alapvető dolgok, amiket tudnunk kell erről a módszerről.

Pontosan mit is jelent az, hogy barázdazárás?

Ez a módszer a gyerekkori fogszuvasodás megakadályozására szolgál. Nem meglepő módon a barázdazárás technikáját jellemzően a mélyen barázdált fogaknál alkalmazzák, így a kisőrlő és nagyőrlő fogaknál. Azért ezek a fogak lesznek a fő célpontjai ennek a módszernek, mert ezeknél jellemző a mély barázdáltság. Így pedig az a veszély áll fenn, hogy a barázdákban ott maradnak a baktériumok – hiszen azok tisztítása nagyon nehéz precízen, szinte csaknem lehetetlen. Ennek oka egészen prózai: az esetek többségében jóval keskenyebbek is lehetnek, mint egy fogkefe sörtéje. Így aztán fennáll a fogszuvasodás veszélye – és mi lehetne kellemetlenebb gyerekkorban, mint a szuvasodó fog?



Milyen fogaknál alkalmazható és milyen életkorban ajánlott a barázdazárás?

A maradó és a tejfogaknál egyaránt lehet használni ezt a módszert.

Nem igazán életkorhoz kötött ez a megoldás. Két dolog fontos: az egyik, hogy teljesen egészséges fogon lehet csak elvégezni, a másik pedig, hogy a fog teljes kibújását követően azonnal elvégezhető. Semmiképpen sem lényegtelen a gyorsaság, hiszen a gyerekek fogmosási technikája az esetek többségében nem igazán alapos – így, ha erre nem figyel a szakorvos, hamar szuvasodás lehet a vége. A másik fontos infó, hogy a frissen előtört fogakban nagyon kevés az ásványi anyag tehát amíg mineralizálódik, addig a fogorvos megvédi a fogat a barázda zárással. Olyan, mint egy frissen levedlett kígyó teste, a fog még puha, de idővel megerősödik. Ha kell egy életkort mondani mikor érdemes a barázdazárást csinálni, akkor 6 éves korban mindenképpen.  

Mit tehetünk gyermekeink fogaiért?

A kicsik fogainál is fontos a rendszeres ellenőrzés! Ez az egyik leglényegesebb teendő, így ugyanis elkerülhetjük azt, a nem rendesen tisztított fogak szuvasodni kezdjenek. A fogorvos el fog minket látni tanácsokkal, és az őrlőfogak tekintetében pedig, ha indokoltnak látja, barázdazárást javasolhat, és végezhet. Az őrlő fogak hatéves korban már kibújnak tehát a tejfogak mögött már maradó fogak vannak. Sok szülő nem tudja mert már a fogváltás látja, de a négy rágó fog tartja a harapási magasságot, amíg a fogváltás zajlik. Téves azt gondolni, ha belenézünk a gyerekünk szájába és a hátsó fogak barnák, hogy az úgyis kiesik. Azok ott nem tejfogak, hanem a maradó hatosok. 

De mi is történik a barázdazárás folyamatában?

Először is a legfontosabb: ez a folyamat teljesen fájdalommentes. Nem hangsúlyozhatjuk ezt eléggé, hiszen a gyermekeink fogairól lévén szó, talán még érzékenyebbek vagyunk a témára.

Maga a művelet igen egyszerű: a fog felszínének előkezelése után azt megszárítjuk, majd ezután felvisszük a felszínére a barázdazáró anyagot, ami egy, erre a célra kifejlesztett, speciális anyag. Természetesen itt is, mint egy tömésnél általában, előfordulhat, hogy kicsit magas lesz – ezt ellenőrizzük, hogy a lurkónak kényelmes legyen, a megfelelő helyeken vékonyítjuk az anyagot.

Ennyi az egész. Semmi injekció, semmi fogfúrás, semmi fájdalom. A procedúra hossza pedig körülbelül negyedóra – ez még egy gyerkőc számára is könnyen elviselhető.

Meddig van „szavatossága” egy barázdazárásnak?

Ez a módszer körülbelül 3-4 évig szavatolja a fogak mélyebb rétegeinek a védelmét. Célszerű a fogorvosi vizsgálatok alkalmával ellenőriztetni (ez várhatóan meg is fog történni). Természetesen 3-4 év elteltével újra ismételhető a procedúra, de általában már felesleges mert a zománc már megerősödött. 

A kiterjesztett barázdazárás – ezt mikor csinálják?

Az is előfordul, hogy nem azonnal a fog kibújása után jut el a gyermek fogorvoshoz, sőt, többször találkoztunk már mi is ilyen esettel. llyenkor sincs veszve semmi. Az úgynevezett kiterjesztett barázdazárás ugyanis még ebben az esetben is alkalmazható. Ilyenkor már megjelenik a fogszuvasodás a barázdák mélyén, ezt azonban egy kicsi fúrással orvosolni lehet. Igen, ilyenkor már kap némi szerepet a fogorvosi fúró – de tényleg nem sokat. Apró beavatkozás történik, melynek során a szuvasodott résztől megtisztítja az orvos a barázdát, és ezután történik maga a barázdazárás. Nem fájdalmas-úgy is szoktam mondani a kis pácienseimnek:” Most kiradírozom azt a barna csíkot!” A lényeg itt a fog további romlásának hatékony megállítása.

Szeretné gyermeke fogait megóvni? Jöjjenek el hozzánk, várjuk Önöket szeretettel, Budapest szívében!

Kérjen időpontot!


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kínzó kérdés a fogászati kezelés után: a fájdalom - 2. rész Mi fájhat gyökérkezelés után?

Gyökértömött fog – miért kell néha megismételni a gyökérkezelést

Digitalizáció a fogorvoslásban - beszélgetés dr. Jeney Judit fogorvossal a mikroszkópos gyökérkezelés jeles képviselőjével